Hadd kezdjem négy szóval ami megadja a témát erre a hétre, négy szó, ami majd meghatározza ezt az évszázadot. Ez az a négy szó: A Föld teli van. Teli van velünk, teli van a dolgainkkal, teli a hulladékunkal, teli az igényeinkkel. Igen, egy brilliáns és kreatív faj vagyunk, de egy kicsit túl sok dolgot hoztunk létre. Annyira sokat, hogy a gazdaságunk már nagyobb mint a házigazdánk, a bolygónk.
Ez nem egy filozófiai kijelentés, ez csupán tudomány melynek alapja fizika, kémia és biológia. Sok tudományra alapozott elemzést találhatunk ezzel kapcsolatban de mindnek ugyanaz az eredménye: az erőforrásainkon túllépve élünk. A Global Footprint Network kiemelkedő tudósa például arra az eredményre jutott, hogy nagyjából 1.5 Földre van szükségünk, ahhoz, hogy fenntartsuk ezt a gazdaságot. Más szóval, ahhoz, hogy az aktuális szinten működjünk 50 százalékkal több Földre van szükségünk, mint amink van. Anyagi szempontból, ez azt jelentené, hogy mindig 50 százalékkal többet költenénk, mint amit keresünk, évről évre nagyobb adosságba lépve ezzel. Persze nem kölcsönözhetünk természetes erőforrásokat, túllépve ezzel az alaptőkén, ahogy a jövőből sem lophatunk.
Tehát mikor azt mondom teli, úgy értem igazán teli. A módszertanhoz kapcsolódó hibákat és vitákat megfontolva. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságunk fenntarthatatlan. Nem azt mondom, hogy nem szép vagy kellemes vagy, hogy rossz hatással van a jegesmedvékre vagy az erdőkre - bár ez is igaz. Úgy értem hogy a hozzáállásunk egyszerűen kivitelezhetetlen. Más szóval, azoknak a bosszantó fizikai törvényeknek köszönhetően, ha a dolgok fenntarthatatlanok, akkor leállnak. Hisz ez lehetetlen - gondolhatják. Nem állíthatjuk meg a gazdasági növekedést. Mert akkor mi áll le? A gazdasági növekedés. A mersterséges erőforrások vége miatt fog leállni. Le fog állni a növedekő igényeink miattúgy az erőforrások, a befogadóképesség, mint a Föld minden rendszere szempontjából, amik most gazdasági problémákkal küzdenek.
Amikor belegondolunk a gazdasági növekedés leállásába, azt mondjuk: "Ez lehetetlen," mert a gazdasági növekedés olyannyira alapvető a társadalmunk számára, hogy ritkán vonják ezt kérdőre.Bár a növekedés bizonyosan sok hasznot hozott, ez egy olyan lényeges fogalom, hogy hajlamosak vagyunk nem foglalkozni a lehetőséggel, hogy megszűnik. Annak ellenére, hogy sok hasznot hozott,egy őrült ötleten alapszik -- ez az ötlet pedig az, hogy végtelen növekedés lehet a véges bolygón. Ez kérem egy hiedelem. Ez egyszerűen egy meggondolatlan állítás, és így, hogy a Föld teli van, a játéknak vége.
Most már biztos azt gondolja, hogy ez lehetetlen. A technológia bámulatos. Az emberek innovatívak.Annyi módja van annak, hogy fejlesszük azt, ahogy a dolgokat csináljuk. Ezt is biztos megoldjuk. Ez mind igaz. Illetve, majdnem mind. Bámulatosak vagyunk, ez biztos és rendszeresen oldunk meg összetett problémákat bámulatos kreativitással. Tehát ha az, emberi gazdaságot csökkenteni kéne a Föld befogadóképességéhez képest 150-ről 100 százalékra, meg tudnánk oldani. A probléma az, hogy ehelyett csak melegítjük a növekedési motort. Azt tervezzük, hogy fogjuk ezt a kiemelt gazdaságot és kétszer akkorára növeljük aztán négyszer akkorára -- és nem a távoli jövőben, hanem kevesebb mint 40 év alatt, legtöbbünk életének ideje alatt. Kína úgy tervezi, hogy 20 éven belül elér erre a szintre. Az egyetlen probléma ezzel a tervvel az, hogy lehetetlen megvalósítani.
Válaszul sokan vitáznak, hogy nekünk igenis kell a növekedés, hogy megoldja a szegénységet. Kell, hogy fejleszteni tudjuk a technológiát. Kell, hogy megtartsuk a társadalmi stabilitást. Lenyűgözőnek találom ezt az érvelést, mintha változtatni tudnánk a fizika szabályain, hogy azok megfeleljenek szükségleteinknek. Olyan, mintha a Föld nem törődne azzal, hogy mire van szükségünk. Az anyatermészet nem alkudozik, ő csak felállítja a szabályokat és leírja a következményeket. És ezek nem ezoterikus korlátok. Ez ételről és vízről, földről és klímáról, életünk gyakorlati és gazdasági alapjáról szól.
Tehát az ötlet, miszerint simán átalakulhatunk egy nagyon hatékony, napenergia és tudás alapú gazdasággá melyet a tudomány és a technológia formál, hogy 9 milliárd ember élhessen 2050-ben egyjólétben és digitális letöltésekben gazdag életet egy illúzió. Nem mintha lehetetlen lenne etetni, ruházni és elszállásolni mindnyájunkat, vagy épp tisztességes életet élni. Mert lehetséges. De az ötlet, hogy óvatosan növekszünk minden gond nélkül egyszerűen téves. Veszélyesen téves, mert azt jelenti, hogy nem kezdünk felkészülni arra, ami valóban történni fog.
5:28Nézzék meg mi történik, ha egy rendszert annak korlátain túl vezérelnek, mindig gyorsítva a folyamaton. Ha ezt így csinálják, a rendszer addig fog működni amíg egyszer csak összeomlik és leáll. És velünk is ez fog történni. Sokan önök közül arra fognak gondolni, hogy ezt még biztos meg lehet állítani. Ha ilyen rossz a helyzet, majd cselekszünk. Gondoljuk végig ezt a lehetőséget. Mostanra 50 évnyi figyelmeztetésünk volt. A tudomány igazolta, hogy szükség van a változásra. Gazdasági elemzés mutatta ki, hogy nemcsak hogy megoldható a megelőzés, hanem olcsóbb is, ha időben lépünk. És most mégis az a szituáció hogy szinte semmit sem tettünk ennek érdekében. Még csak nem is lassulunk. Az elmúlt évben például a valaha mért legmagasabb volt a globális káros gáz kibocsátás. Az étellel, a vízzel, a földdel vagy a klímával, szinte ugyanez a helyzet.
Ami azt illeti, ezt nem kétségbeesetten mondom. Már meggyászoltam a veszteséget. Elfogadtam a helyzetünket. Szomorú, de ez van. De annak is itt az ideje, hogy felébredjünk és felismerjük hogy még csak közel sem vagyunk a cselekvéshez és nem is fogunk egész addig amíg a krízis el nem éri a gazdaságot. És ezért, a gazdasági növekedés vége a kritikus pont és esemény, amire fel kell készülnünk.
Hogy mikor kezdődik ez az átmenet? Mikor dől össze a rendszer? Én úgy látom, hogy már elkezdődött. Tudom, hogy a legtöbben nem így gondolják. Úgy szeretünk nézni a világra, mintha nem egy integrált rendszer lenne, ami valójában, hanem mint egyéni problémák sorozatára. Látjuk a sok tiltakozást, látjuk a spirális adósság kríziseket, látjuk a növekvő egyenlőtlenséget, látjuk a pénz hatását a politikán, látjuk az erőforrás problémákat, az élelmiszer és olaj árakat. De mindezeket a problémákat - hibásan - egyéni problémákként szeretnénk megoldani. Valójában, ez a rendszer az összeomlás fájdalmas folyamatában -- a mi rendszerünk, az adóssággal hajtott gazdasági növekedés, a hatástalan demokrácia, mindez egy túltöltött Föld bolygón, ami élve eszi magát.
Számtalan tanulmányt és bizonyítékot tudnék mutatni, ami ezt támasztja alá, de nem teszem, mert ha látni akarjátok, a bizonyíték körülöttetek van. A félelemről szeretnék most beszélni. Azért, mert én úgy látom, hogy a legfontosabb dolog, amivel most szembenézünk nem más, mint hogy hogyan vélekedünkerről a kérdésről. A krízis most már elkerülhetetlen. A kérdés az, hogyan reagálunk rá? Persze, nem tudhatjuk mi fog történni. A jövő magától értetődően bizonytalan.
Viszont gondoljuk csak végig azt, ami a tudomány szerint nagy valószínűséggel történni fog. Képzeljék el a gazdaságunkat amikor a szénbuborék szétszakad, amikor a pénzügyi piac felismeri hogy ahhoz, hogy még reménykedhessenek a klímaspirál fékentartásában, az olaj- és széniparnak meg kell szűnnie. Képzeljék el Kínát, Indiát és Pakisztánt háborúba menni emiatt víz és élelmiszer konfliktusokat generálva ezzel. Képzeljék el a Közép-Keletet olaj jövedelem nélkül, amint a kormányaik összeomlanak. Képzeljék el a finomra hangolt, "éppen-időben" élelmiszer iparunkat és a kihangsúlyozott mezőgazdasági rendszerünket megszűnni, a szupermarketek polcait üresedni.Képzeljék el a 30 százalékos munkanélküliséget Amerikában amint a globális gazdaság mögött ott a félelem és a bizonytalanság.
És most képzeljék el, hogy mit jelent ez Önöknek, családjuknak, barátaiknak, a személyes anyagi biztonságuknak. Képzeljék el, milyen kihatással van ez a személyes biztonságukra, amint egy erősen felfegyverzett civilizált nép egyre mérgesebb, amiért engedték ezt idáig fajulni. Képzeljék el, hogy mit mondanak majd a gyermekeiknek amikor majd azt kérdik, hogy "Anyu, apu, 2012-ben milyen volt, mikor átéltétek a legmelegebb évtizedet, sorban a harmadikat, milyen volt, mikor minden tudós a világon azt szajkózta, hogy óriási problémák vannak, mikor az óceánok savasodtak, mikor az olaj és az élelmiszer árak az egekben jártak, mikor tüntettek London utcáin és tiltakoztak a Wall Street-en? Mit csináltatok anyu és apu, mikor a rendszer nyilvánvalóan összeomlóban volt, min járt az eszetek ekkor?"
Hogy érzik magukat amikor kimúlnak a fények a szóban lévő globális gazdaság körül, mikor a feltevéseik a jövővel kapcsolatban elhomályosodnak és valami teljesen más kerül előtérbe? Gondoja csak meg, vegyen egy mély lélegzetet és kérdezze meg magától, hogy mit érez ebben a pillanatban?Talán tagadást. Talán dühöt. Esetleg félelmet. Természetesen nem tudhatjuk, hogy mi fog történni és bizonytalanságban kell élnünk. De ha belegondolunk a lehetőségekbe amiket felvázoltam, akkor egy kis félelmet kéne éreznünk.
Veszélyben vagyunk, mindannyian, és úgy fejlődtünk, hogy a veszélyre félelemmel felelve motiváljunk egy erős választ, ami segít bátran szembenézni a problémával. De ezúttal ez a probléma nem egy tigris a barlang szájánál. Nem látjuk a veszélyt az ajtónk előtt. De ha jobban nézzük, láthatjuk a civilizációnk ajtajánál. Ezért kell, hogy érrezzük a választ, amíg a fények égnek, mert ha várunk amíg a krízis kiteljesedik, jó esély van rá, hogy bepánikolunk és elrejtőzünk. Ha még most érezzük és átgondoljuk,rájövünk, hogy nincs mitől félnünk, csak magától a félelemtől. Igen, a dolgok hamarosan csúnyára fordulhatnak, - még biztosan a mi időnkben - de még gond nélkül képesek vagyunk túllépni mindazon, ami várható.
Azoknak az emberek, akik hisznek abban hogy az emberiség meg tud oldani minden problémát, hogy a technológia határtalan, hogy a piac a javunkra válhat valójában igazuk van. Az egyetlen dolog, amit nem vesznek figyelembe az az a tény, hogy ehhez egy komoly krízis szükséges. Amikor félelmet és veszteséget érzünk, rendkívüli dolgokra vagyunk képesek. Gondoljanak a háborúra. Miután lebombázták Pearl Harbor-t, mindössze négy napba tellett, mire a kormány betiltotta a civil autók gyártását átirányítsa az autóipart, hogy az élelmiszergyártás kerüljön előtérbe. Gondoljanak bele, hogy egy vállalat hogyan reagál ha csőd fenyegeti. Egy lehetetlennek tűnő változtatást eszközölnek.Gondoljanak bele, hogy egy egyén hogyan reagál ha egy halálos betegség diagnózisát közlik vele. És hogy hogyan változik az életstílusa; azok a változások, amik addig túl nehéznek tűntek hirtelen relatívan könnyűnnek hatnak.
Okosak vagyunk, ami azt illetti különlegesek, de szeretjük a nagy kríziseket. És a jó hír, a mostani krízis hatalmas. Persze ha rosszul értelmezzük, könnyen a civilizáció végével találjuk szembe magunkat, viszont ha megértjük, az a civilizáció kezdetét jelentheti. És milyen csodálatos is lenne, ha azt mondhatnánk az unokáinknak, hogy ennek részesei voltunk?
Ami biztos, hogy ennek sem technikai, sem pedig gazdasági korlátai nincsenek. Az olyan tudósok, mint James Hansen, azt mondják hogy ki kell küszöbölnünk a CO2 kibocsátást a gazdaságból az elkövetkezendő pár évtizedben. Azt szerettem volna megtudni, hogy ehhez mi szükséges, ezért elkezdtem együtt dolgozni Jorgen Randers professzorral Norvégiából, hogy megtudjam a választ.Kidolgoztunk egy tervet, melyet elneveztünk "Az egy fok háború terv"-nek, a mozgósítás és koncentráció szintjének szükségessége miatt. Meglepetésemre, a CO2 kibocsátás kiköszöbölése a gazdasából az elkövetkező 20 év alatt viszonylag könnyű és viszonylag olcsó. Persze nem nagyon olcsó, de olcsóbb mint egy összeomló civilizáció ára. Nem számoltuk ki, hogy az pontosan mennyi, de tudjuk, hogy szörnyen drága. Belemehetnénk a részletekbe, de a lényeg, hogy átformálhatnánk a gazdaságunkat. A kellő technológia már megvan hozzá. Az árát is megengedhetjük magunknak. Még a politikai stuktúrák is megmaradhatnának. Az egyetlen dolog, amin változtatnunk kéne az ahogy gondolkodunk és ahogy érzünk. És itt jössz Te a képbe.
Ha abba jövőbe gondolunk bele, amit most én mutatok, természetes, hogy félelmet érzünk. Viszont a félelem lehet bénító, de motiváló is. El kell fogadnunk a félelmet és cselekednünk kell. Cselekednünk kell, mintha a jövő múlna rajta. Cselekednünk kell, mintha csak egy bolygónk lenne. Meg tudjuk csinálni. Tudom, hogy a szabad piac fundamentalisták azt mondják hogy a gazdasági növekedés, több termék, 9 milliárd ember, akik mind vásárolnak, ez a legjobb dolog amit tehetünk. Tévednek. Többek lehetünk, sokkal többek. Óriási dolgokat értünk el azóta, mióta 10,000 évvel ezelőtt megtanultunk mezőgazdálkodni. Egy nagyon erős alapítványt építettünk ki a tudományból, tudásból és technológiából -- jóval többet, mint ami ahhoz kell, hogy kiépítsünk egy társadalmat, ahol 9 milliárd ember értelmes és kielégítő életet élhessen. A Föld ezt megadhatja nekünk ha a megfelelő utat választjuk.
Választhatjuk a krízis eme pillanatát, hogy megválaszoljuk a társadalmunk evolúciójának nagy kérdését -- hogy mi lesz belőlünk, ha majd felnövünk, ha majd túllépünk ezen az ügyetlenkedő serdülőkoron ahol úgy hisszük nincsenek határok -- és elszenvedjük a halhatatlanság téveszméjét? Nos, itt az ideje felnőni, bölcsebbnek, nyugodtabbnak, és megfontoltabbnak lenni. Ahogy az előző generációk, mi is háborúban fogunk kikötni -- de nem háborúkban a civilizációk között, hanem háborúban a civilizációért, a rendkívüli lehetőségért hogy kiépíthessünk egy olyan társadalmat ami erősebb, boldogabb és még nagyon sokáig létezik ezen a Földön.
Választhatjuk az életet a félelem helyett. Megtehetjük, amit meg kell tennünk, viszont ehhez minden vállalkozóra, minden művészre, minden tudósra, minden szónokra, minden anyára, minden apára, minden gyermekre, mindannyiunkra szükség van. Ez lehet az utolsó lehetőségünk.
.jpg)