2009. április másodikán az utolsó nagyszülőm is elment, nem szólít senki sem többet unokának; valami véget ért, valami fáj. Mivel sokat számítottak nagyszüleim, leróvom utolsó tiszteletem, mindegyiküknek külön-külön.
Apai nagyapám: 13 éves voltam halálakor, és harangszót hallottam halála pillanatában, 50 km-re utolsó leheletvételétől. A harangszót csak én hallottam. Szigorú ember volt, és makacs, de igazságos. Barkácsolt éjjel - nappal, megbecsült minden csavart, minden rozsdás szöget, ugyanígy a családját is.
Apai nagyanyám: 17 éves voltam, amikor elment. Az ebédlő kanapéján aludt el ebéd után, és soha többet nem kelt fel. Nagyon szerettem, és nagyon hiányzik; hiányzik amikor áramszünetkor a régi karácsonyokról mesélt. Sokat beszélgettünk, és tudom, ha vannak őrangyalok, ő volt az, aki átsegített néhány nehezebb időszakon.
Anyai nagyapám: 2005 leghidegebb februári napján volt a temetése. Több nemzedékes bognár családból származott, két lánya lévén, ő volt az utolsó a családjából, és az utolsó ember a szakmájában. 10 éves koromtól majdnem minden nyáron nála dolgoztam legalább egy hónapot, megtanított a kétkezi munka becsületére.
Anyai nagymamám: 2009 negyedik hónapjának második napján hosszú betegség után távozott az élők sorából. A nagyapámért élt, és halála után lelkileg gyógyíthatatlan emocionális kómába esett, majd Alzheimer kórt diagnosztizáltak nála. Lehet, hogy önvédelemből alakult ki a betegség? 82 évet élt.