Mi okozta, hogy a szeretetről kifejtsem a véleményemet? Többek között egy film, a "Mesterséges Intelligencia", melyben láthatjuk a végső szeretet erejét a film végén, mely szerintem az egyik legcsodálatosabb utolsó 20 perc filmben, melyet valaha készítettek. Megtudhatjuk, hogy az igazi szeretet nem ismer határokat, nem ismer időt, és nem ismer lehetetlent. Csak a filmekben van ilyen???
Az alapállapot itt is, hogy egyetlen egy életünk van. Amit most megteszünk, ahogyan most bánunk másokkal, ahogyan most viselkedünk, az lesz az összes emlék rólunk, az lesz maga az életünk emléke halálunk után. Nagyon sok ember vesz körül minket, az élet megkíván egy fajta sodrást, mely könyörtelen tud lenni. Sodródunk az élet országútján, boldogok vagyunk, ha a visszapillantóba nézünk, mert sokan vannak mögöttünk, de elszomorkodunk, mikor látjuk előttünk a végtelen kocsisor STOP lámpáját kigyulladni, és akkor mi is csak állunk. Káromkodunk, mert mennénk tovább, sietnénk, nyomnánk a gázt... pedig ki kell nyitni az ajtót, ki kell menni a kocsiból és körül kellene nézni! Az élet gyönyörű! Szebb dolgokat mint a természet, égbolt, felhők, csillagok, holdfény el sem lehet képzelni, és magunkba zárnánk e csoda felismerésének tényét??? És van e dolgoknál is csodálatosabb, az pedig a másik ember szeretete, a szeretet áramlása!
A szerelem az más tészta, valahol sokkal egyszerűbb dolog, csak nehezebben "jön be". Számomra a szerelemhez egy olyan partner kell, aki miatt jobb lehetek ("You make me wanna be a better man" Jack Nicholson - As Good As It Gets), aki 100%-ban elkötelezett a kapcsolatban, még akkor is, ha a dolgok nem éppen a legjobban mennek. Olyan partner kell, aki boldoggá tesz, és aki elfogadja a boldoggá tételt minden szinten. A szerelem a szeretet kulminációja, egy emberbe tömörítése, de attól hogy megtaláltuk az "igazi szerelmet", még áraszthatjuk szeretetünket másoknak, igaz kevesebb intenzitással
